Have the article read by OpenAI (Beta). Please note that AI translations may take some time to process.

Bukarest – Az Európai Unió és Románia hisz az oktatás és különösen az oktatási csereprogramok értékében – jelentette ki Ligia Deca pénteken.

Az oktatási miniszter részt vett a Tanulj és add tovább című rendezvényen, amelyet a közösségi oktatási programokért és szakképzésért felelős ügynökség szervezett a készségek európai éve keretében.

A rendezvényen az Erasmus+, az Európai Szolidaritási Testület és az Európai Gazdasági Közösség által finanszírozott európai képzési projektek tapasztalatait vitatták meg a részvevők.

A miniszter szerint a Tanulj és add tovább rendezvény azért is „örömteli élmény”, mert az összes résztvevő „a legtágabb értelemben vett oktatásért tevékenykedik”.

Felszólalásában Deca emlékeztetett arra, hogy tavaly volt az ifjúság európai éve, amikor a fiatalok kilátásai voltak napirenden. „Az idei év a készségek európai éve, ezért most a tapasztalatokról beszélünk. A két témát vizsgálva láthatjuk a fejlődést. Ami tavaly perspektíva volt, az idén tapasztalattá vált, és végső erről szól az Erasmus+ program, erről szól az Európai Szolidaritási Testület” – fogalmazott a miniszter. (november 10.)

A készségek európai éve: a versenyképesség ösztönzése és az Európa 2030 stratégia szociális célkitűzéseinek előmozdítása

Brüsszel – A készségek európai éve kezdeményezés célja, hogy a felnőttek legalább 80 százaléka vegyen részt egy digitális készségeket fejlesztő képzésben, és az EU döntéshozói azt remélik, hogy 20 millió polgár fog információs és kommunikációs technológiai szakemberként dolgozni.

Az Európai Bizottság szerint a készségek európai éve friss lendületet fog adni az egész életen át tartó tanulásnak, és lehetővé teszi a polgárok és a vállalkozások számára, hogy hozzájáruljanak a zöld és digitális átálláshoz, támogatva az innovációt és a versenyképességet.

„Beruházásaink során sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk a szakképzésre és a továbbképzésre. Szorosabban együtt kell működnünk a vállalkozásokkal, hiszen ők tudják a legjobban, hogy mire van szükségük. A gazdasági szereplők igényeit pedig össze kell hangolnunk az emberek törekvéseivel. Az is fontos, hogy a vállalkozások szükségleteivel összhangban Európába vonzzuk a megfelelő készségekkel rendelkező szakembereket, hiszen ez is erősíti az európai gazdaságot” – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

A készségek európai éve friss lendületet fog adni azoknak az erőfeszítéseknek, amelyek két, 2030-ra kitűzött uniós szociális cél elérésére irányulnak: egyrészt arra, hogy a felnőttek legalább 60 százaléka minden évben vegyen részt valamilyen képzésben, másrészt pedig arra, hogy a foglalkoztatottság aránya elérje a 78 százalékot a munkaképes korosztályhoz tartozó lakosság körében.

A tagállamoknak lehetőségük van rendezvényeket szervezni és tájékoztatni a lakosságot a készségek európai évével kapcsolatos intézkedésekről. A készségek európai évének eseményei 2024. május 8-ig tartanak.

Az összeállítás az AGERPRES Európáról szóló híreiből készült. A kiadvány tartalmáért az AGERPRES felel. Hétfőnként és csütörtökönként jelenik meg.