Bukarest – Florin Barbu román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter hétfőn elutasította az Európai Bizottság következő többéves pénzügyi keretre vonatkozó javaslatát.
„A Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban (AgriFish) ismételten kijelentettük, hogy Románia elutasítja az Európai Bizottság következő többéves pénzügyi keretre vonatkozó javaslatát. A román gazdák és feldolgozók üzenete egyértelmű: a közös agrár- és halászati politikának továbbra is megfelelő finanszírozásban kell részesülnie, amelyet el kell választani a többi uniós alaptól!” – írta Florin Barbu a Facebookon.
„Románia számára 61 millió eurót különítettek el, szemben a jelenlegi költségvetésben kiutalt 162 millió euróval. Ezzel a számottevő csökkentéssel nem tudunk egyetérteni. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a közös halászati politikát, akárcsak a közös agrárpolitikát külön kell kezelni” – mondta az ülésen a román tárcavezető.
A miniszter részletesen ismertetette az Európai Bizottság tervezetével kapcsolatban megfogalmazott javaslatokat:
– A közös agrárpolitikát (KAP) továbbra is önállóan kell kezelni, nem szabad összevonni más finanszírozási területekkel, és a KAP-pal kapcsolatos politikai döntéseket a mezőgazdasági minisztereknek kell meghozniuk;
– A vidékfejlesztésre a kohéziós politikáktól független, külön alapot kell létrehozni;
– Az uniós oktatási programoknak külön költségvetéssel kell rendelkezniük, a szőlő- és borágazatnak – a jelenlegi gyakorlathoz hasonlóan – külön pénzügyi csomagot kell biztosítani;
– A KAP keretét úgy kell növelni, hogy biztosítsák a reziliencia, az élelmezésbiztonság és a kiegyensúlyozott vidékfejlesztéshez szükséges beruházásokat.
Florin Barbu hétfőn és kedden részt vesz Brüsszelben a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén, amelynek napirendjén az európai mezőgazdaság és halászat jövője szempontjából kiemelt fontosságú témák szerepelnek.
Az Európai Bizottság nyilvános ülésen fogja ismertetni a 2027 utáni közös agrárpolitikára (KAP) vonatkozó javaslatait, amelyek alapján a mezőgazdasági miniszterek lehetőséget kapnak egy első politikai vitára. A megbeszélések középpontjában a következő témák állnak: a 2027 utáni KAP-ról szóló rendelet, a közös piacszervezésről szóló rendelet és az oktatási programról szóló rendelet. (2025.szeptember 22.)
A kiadvány tartalmáért az Agerpres felel.
