Strasbourg – A Romániát és más európai országokat ért orosz légtérsértésekről is tárgyalni fognak az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésén, és egy nyilatkozatot is elfogadnak a témában – közölte Csutortok az ezt indítványozó Victor Negrescu EP-képviselő.
A politikus szerint a nyilatkozatban a légtérsértések elutasítását, Románia, Lengyelország, Dánia és Észtország támogatását, az érintett országokkal való szolidaritásvállalást kérnek, ugyanakkor szorgalmazzák a szorosabb együttműködést az EU és a NATO között a légtérvédelem terén, illetve a drónok elleni védelmi képességek fejlesztését és a kritikus infrastruktúra védelmét (drónfal).
A vitára a tervek szerint az EP jövő szerdai plenáris ülésén kerül sor, a nyilatkozatról pedig másnap szavaznak.
„A kezdeményezés üzenete egyértelmű: Románia nincs egyedül. Az Európai Uniónak meg kell védenie tagállamai szuverenitását és polgárai biztonságát” – írta Negrescu egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben. (2025. október 2.)
A kiadvány tartalmáért az Agerpres felel.