Bukarest – Románia helye a schengeni övezetben van – jelentette ki hétfőn Bukarestben Roberta Metsola.

A Klaus Iohannis államfővel közös sajtótájékoztatóján az Európai Parlament elnöke leszögezte: semmi sem indokolja Románia és Bulgária kizárását a belső határellenőrzés nélküli európai térségből. Hozzátette, hogy az uniós döntéshozók erőfeszítéseket tesznek a helyzet mielőbbi megoldására.

Emlékeztetett arra, hogy az Európai Tanács múlt heti ülésén is felszólította az európai állam- és kormányfőket a Romániának 11 évvel ezelőtt tett ígéretek betartására. Hangsúlyozta, hogy az ország a schengeni csatlakozás összes feltételét teljesítette, az EP pedig ragaszkodni fog ahhoz, hogy 2023-ben megoldódjon ez az ügy.

Az EP elnöke nyomatékosította, hogy az EU külső határait meg kell védeni. „Úgy látjuk, hogy az összes tagállam, beleértve Romániát is, a schengeni vívmányok valamennyi elemét alkalmazza, ami eloszlatja az e tekintetben esetlegesen felmerülő aggályokat” – jelentette ki.

Metsola a migrációról

Arról, hogy Ausztria az illegális bevándorlásra hivatkozva vétózta meg Románia és Bulgária csatlakozását, az EP elnöke kijelentette: „Ez egy olyan téma, amely általában uralja az európai választásokat, illetve országtól függően időszakosan visszatérő kérdés is lehet”.

Metsola hangsúlyozta, az EU-nak humánus bevándorlási politikára van szüksége, ugyanakkor határozottan fel kell lépnie azokkal szemben, akik indokolatlanul keresnek menedéket Európában. Hozzátette, hogy „a schengeni térség bővítése elengedhetetlen ehhez, mert a schengeni csatlakozás de jure megerősíti azt, ami jelenleg de facto történik”.

Az EP elnöke nyomatékosította, hogy az EU külső határait meg kell védeni. „Úgy látjuk, hogy az összes tagállam, beleértve Romániát is, a schengeni vívmányok valamennyi elemét alkalmazza, ami eloszlatja az e tekintetben esetlegesen felmerülő aggályokat” – jelentette ki.

Roberta Metsola EP-elnök munkalátogatáson Romániában

Az Európai Parlament elnöke hétfőn és kedden munkalátogatáson tartózkodik Romániában. Roberta Metsola Klaus Iohannis államfővel, Nicolae Ciucă miniszterelnökkel és a két házelnökkel, Marcel Ciolacuval és Alina Gorghiuval is tárgyal.

Az EP elnöke ugyanakkor a bukaresti képviselőház és a szenátus hétfői együttes ülésén is felszólal.

Kedden Roberta Metsola fiatalokkal találkozik az „Együtt vagyunk Európa” című rendezvényen, amelyet az EP romániai irodája szervez partnerségben a Bukaresti Egyetem jogi karával.

Ezen a rendezvényen a fiatalok megismerhetik az európai parlamenti demokrácia előnyeit, megtudhatják, hogyan befolyásolhatják az európai politikát, és miért fontos, hogy részt vegyenek az európai demokrácia védelmében.

Az esemény lehetőséget nyújt a fiataloknak kapcsolatba lépni a közvetlenül a polgárok által választott egyetlen európai testület és a világ egyetlen transznacionális parlamentjének elnökével, ugynakkor inspirálhatják egymást és eszmét cserélhetnek. (december 19.)

Az összeállítás az AGERPRES Európáról szóló híreiből készült. A kiadvány tartalmáért az AGERPRES felel. Hétfőnként és csütörtökönként jelenik meg.