Have the article read by OpenAI (Beta). Please note that AI translations may take some time to process.

Bukarest – Az Európa-napon Victor Negrescu PSD-s európai parlamenti képviselő bejelentette az EU Story című projekt elindítását, amelynek célja, hogy mindenki számára érthető módon elmondja, mit is jelent az Európai Unióhoz való tartozás.

„Május 9-e, az Európa-nap több mint egy dátum a naptárban. Élő emlékezete a békeépítő bátorságnak, a reménynek, amely szerint az egység erősebb a gyűlöletnél, és a hitnek, hogy együtt bármilyen válságot le tudunk győzni. Románia szintén ezen a napon ünnepli a 19. században elnyert függetlenségét, amikor méltósággal szerezte meg helyét a szabad nemzetek között. Nehéz küzdelmek árán kivívott szuverenitásunkra építve úgy döntöttünk, hogy a világ legnagyobb szolidaritási és együttműködési projektjének, az Európai Uniónak a tagjai leszünk. Európa nem magától értetődő. Ez egy választás. Egy élő építmény, amelyet minden nap meg kell védeni, tettekkel, szolidaritással és kiállással” – írta Negrescu pénteki Facebook-bejegyzésében.

Hozzátette: sajnálatos módon érzékelni lehet az EU létjogosultságát megkérdőjelező szélsőségesség terjedését, és azt, ahogyan az emberek jogos frusztrációit manipulálják, hogy meggyengítsék azt, ami összetart bennünket.

„De nem Európában kell keresni a bűnbakot. Európa mi vagyunk. Mindazzal együtt, amit jól csinálunk. Az összes meglévő esélyünkkel. Mindazzal, amit együtt építhetünk. Ezért indítom útjára az „EU Story” sorozatot, egy olyan projektet, amelyben mindannyiunk számára érthető módon szeretnénk elmondani, hogy mit is jelent valójában az Európai Unióhoz tartozni. Világos példákkal. Értelemmel. Szívvel. Mert Európának szüksége van Romániára. És Romániának jobban kell hinnie önmagában. Boldog születésnapot, Európa! Boldog születésnapot, romániaiak, akik hisztek a közjóban!” – fogalmazott üzenetében az EP-képviselő.

Pénteken több romániai hatóság és intézmény is üzenetet küldött az Európa-nap alkalmából.

A jelenlegi bonyolult európai és nemzetközi helyzetben, amelyet az elmúlt évtizedekben eddig példa nélküli kihívások jellemeznek, Románia továbbra is támogatja az egységes és erős Európa eszményét, és támaszkodik rá – fogalmazott Emil Hurezeanu ügyvivő külügyminiszter pénteken, az európai projekt alapító okiratának, a Schuman-nyilatkozatnak a 75. évfordulója alkalmából közzétett üzenetében. (2025. május 9.)

A kiadvány tartalmáért az Agerpres felel.