Brüsszel – Az Európai Bizottság belügyi és migrációs biztosa, Magnus Brunner hétfőn hivatalos látogatásra érkezik Bukarestbe, ahol Nicuşor Dan államfővel, Ilie Bolojan kormányfővel, Cătălin Predoiu belügyminiszterrel, illetve parlamenti képviselőkkel és szenátorokkal tárgyal.
Az Európai Bizottság romániai képviseletének vasárnapi közleménye szerint Magnus Brunner látogatása az EU új belső biztonsági stratégiája, a ProtectEU megvalósításához kapcsolódik. A stratégia a kiberbiztonságra, a dezinformáció elleni védekezésre, valamint a bűnözés megelőzésére és az arra való reagálásra összpontosít.
A biztos személyesen kíván foglalkozni a Románia előtt álló biztonsági kihívásokkal, tekintettel arra, hogy az ország az európai biztonsági struktúra egyik alappillére.
„Sokat tanulhatunk Romániától, amelyik sikeresen védi külső határait, és sikeresen lép fel az Oroszországból érkező hibrid fenyegetésekkel szemben, beleértve a dezinformációs kampányokat és a drónok bevetését. Válaszul a Bizottság idén elindítja az Európai demokráciapajzs elnevezésű kezdeményezést, jövőre pedig az Európai drónvédelmi kezdeményezést. A Bizottság további 250 millió eurót bocsát rendelkezésre a polgári drónok és a drónok elleni védekezési képességek fejlesztésére” – olvasható az Európai Bizottság romániai képviseletének közleményében. (2025.10.19.)
A kiadvány tartalmáért az Agerpres felel.
