Bukarest – A megbeszélés középpontjában olyan témák álltak, mint a nemzetközi és regionális geopolitikai fejlemények, az EU biztonsága és védelme, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság támogatása, az Európai Unió bővítése, valamint az EU Fekete-tengerrel kapcsolatos stratégiai megközelítése.
A találkozót szerdán rendezték meg.
Oana Ţoiu miniszter beszédében emlékeztetett, hogy Románia támogatja az EU-nak a biztonsági és a védelmi politika megerősítését célzó törekvéseit, hangsúlyozva, hogy ezeket mindenképpen össze kell hangolni a NATO ez irányú lépéseivel.
A tárcavezető azt is kiemelte, hogy Románia nagy jelentőséget tulajdonít a keleti szárny biztonsága megerősítésének, valamint a fekete-tengeri EU-stratégia gyors végrehajtásának, ennélfogva részt vesz a tengeri biztonsági központ kialakításában és több más projektben.
Az Európai Parlamentben az EU jelenlegi helyzetéről lezajlott vita kapcsán a külügyminiszter kiemelte az EU fellépésének döntő jelentőségét, valamint azt, hogy Románia kulcsfontosságú szerepet tulajdonít az európai szinten egységes, koordinált és szolidaritáson alapuló megközelítésnek, amely a rugalmas, „erősebb és folyamatosan fejlődő”, a polgárainak biztonságot és prosperitást nyújtó Uniót támogatja. Az Európai Bizottság elnökének mandátuma első 100 napjáról szóló beszámolója keretében elhangzott kijelentés – „Ez az a pillanat, amikor Európának bizonyítania kell” – kiegészítéseként a román miniszter rámutatott, a jelenlegi helyzetet és lehetőségeket nem kell adottnak tekinteni, ezek még nagyobb felelősségvállalásra kell hogy késztessék az EU-t – fogalmaztak a külügyminisztérium közleményében.
Oana Ţoiu beszélt arról is, hogy Románia továbbra is határozottan támogatja Ukrajna és a Moldovai Köztársaság európai integrációjának előmozdítását, és szorgalmazza a tárgyalási folyamathoz kapcsolódó tematikus klaszterek mielőbbi megnyitását. A miniszter hangsúlyozta a szeptember 28-i moldovai parlamenti választások fontosságát a moldovai hatóságok egyértelműen Európa-barát stratégiai irányultságának megerősítése és az ország uniós integrációjának előmozdítása érdekében.
Ugyanakkor kiemelte, hogy különösen fontos az EU-tagállamok kollektív támogatása a közelgő választások integritásának védelme, az esetleges külföldi beavatkozások és hibrid akciók elhárítása érdekében.
A román diplomácia vezetője utalt az Unió jövőbeli többéves pénzügyi keretének fontosságára is „egy erősebb és bővített Európa érdekében”. Hangsúlyozta, hogy a többéves költségvetésnek teljes mértékben összhangban kell állnia az EU fő célkitűzéseivel, valamint az Unió versenyképességének és rezilienciájának fejlesztésével az egységes piac és a konvergencia megerősítését célzó intézkedések, a kohéziós és agrárpolitika keretében vállalt kötelezettségek fenntartása, valamint a regionális partnerek számára nyújtott támogató intézkedések és a bővítési folyamat folytatása révén.
Oana Ţoiu miniszter hangsúlyozta továbbá, hogy a jövőbeli európai költségvetésnek biztosítania kell az Unió versenyképességének javulását, és reálisan tükröznie kell azt a tényt, hogy a nagyratörő célok eléréséhez megfelelő forrásokra van szükség – áll a külügyminisztérium sajtóközleményében. (2025. szeptember 10.)
A kiadvány tartalmáért az Agerpres felel.
