Az élelmiszerek biztonságossága és az ára – a két fő szempont a romániai fogyasztók számára
A romániai fogyasztók számára az élelmiszerek vásárlásakor az elsődleges szempont, hogy azok biztonságosak legyenek.
A romániai fogyasztók számára az élelmiszerek vásárlásakor az elsődleges szempont, hogy azok biztonságosak legyenek.
Klaus Iohannis államfő úgy nyilatkozott, hogy Románia minden Oroszország elleni szankciócsomagot támogatott, ugyanakkor úgy vélte, nem időszerű beszélni a még csak előkészületben lévő új csomagról.
Nyílt levélben kérte több gazdaszervezet, hogy a kormány mielőbb terjessze ki a mezőgazdaságra is a villamosenergia-ársapkára vonatkozó legújabb rendelkezéseket.
Év eleje óta 20 százalékkal drágult a benzin, 37 százalékkal a gázolaj ára, beleértve az 50 banis literenkénti árkedvezményt is – derül ki a Versenytanács által az AGERPRES megkeresésére közölt adatokból.
Nicolae Ciucă miniszterelnök szerint a kutatásnak és az innovációnak a román gazdaság fejlődésének fő motorjává kell válnia, és bejelentette, elindították a „Henri Coandă” ösztöndíjprogramot a nemzetközi műszaki-tudományos versenyeken részt vevő és díjazott diákok számára, valamint egy kutatói ösztöndíjprogramot is.