Brüsszel – A NATO főtitkárhelyettese, Mircea Geoană az AGERPRES-nek adott interjúban kijelentette: szeretné, ha a romániaiak meg lennének győződve arról, hogy a NATO nagyon komolyan veszi a szövetségesek – köztük Románia – területének védelmét.

A NATO romániai harccsoportjának dandárrá bővítésére irányuló bukaresti kezdeményezésről a katonai szövetség magas rangú vezetője többek között elmondta: ezt a lehetőséget tesztelni fogják egy tavaszi romániai hadgyakorlaton.

„Üdvözlöm Franciaország és más szövetségesek, köztük a házigazda Románia közös szándékát azoknak a feltételeknek a megteremtésére, hogy ezt a harccsoportot szükség esetén dandárrá lehessen bővíteni. Ezt idén tavasszal egy romániai hadgyakorlaton fogunk tesztelni (…) A harccsoportokat alkotó országok, nyilvánvalóan velünk, a NATO-val együtt közös erőfeszítéseket tesznek olyan hadgyakorlatok megszervezésére, amelyek alkalmasak ennek a lehetőségnek a tesztelésére” – mondta Mircea Geoană. Hozzátette, hogy „nagyon gyakran – joggal – a mennyiségen van a hangsúly”, de a NATO nagy hangsúlyt fektet a minőségre, a többdimenziós jellegre is.

„Románia tekintetében például a Fekete-tenger jelenléte bonyolítja a történetet. Románia esetében nagyon fontos ez a többdimenziós, a kiberháborúra, a hírszerzésre, a tengeri és tenger alatti hadműveletekre kiterjedő szemlélet, a katonai technológiák ezekhez igazítása” – magyarázta.

A NATO főtitkárhelyettese fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a romániai harccsoport nagyon jól fejlődik. „Románia fogadó országként megteszi a kötelességét, befektetésekkel készül a dandárrá bővítésre, és a vilniusi csúcstalálkozóig el fog dőlni, hogy dandárrá bővítjük-e a keleti szárny valamennyi harccsoportját, az elkövetkező időszakban megvizsgáljuk, hogy ez mit feltételez” – fejtette ki Geoană.

A Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter által emlegetett tavaszi ukrán offenzíváról a NATO főtitkárhelyettese kijelentette, hogy az ukránok szerinte nagyon körültekintően fognak eljárni. (február 16.)

Geoană: biztosnak kell lennünk abban, hogy Ukrajnának elegendő lőszere van

„Együtt kell működnünk a hadiiparral, hogy több lőszert tudjon termelni, hogy legyen elegendő mennyiség Ukrajna számára és a tagállamok saját szükségleteinek kielégítésére (…) Mindannyian azt szeretnénk, ha a termelési kapacitások a szükségletek növekedésével együtt bővülnének. Néhány ország már elkezdte növelni a termelését, érkeztek jelzések az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Németországból, Kanadából, más országokból, Lengyelországból, Szlovákiából. Felismertük azt, hogy szövetséges államokként (…) a lőszert könnyebb együtt beszerezni, mint külön-külön (…) Abból kiindulva, ahogyan például a közelmúltbeli ellentámadásaikat megtervezték Donbászban és délen egyaránt, elmondható, hogy Ukrajnában vannak olyan katonai és politikai vezetők, akik nagyon alaposan tudják mérlegelni a döntéseiket” – mondta Mircea Geoană. (február 16.)

Az ENSZ „tartós, igazságos és átfogó békére” fog felszólítani egy évvel az orosz invázió kezdete után

Jövő héten, az ukrajnai orosz invázió egy éves évfordulóján az ENSZ közgyűlése szavazásra fog bocsátani egy határozattervezet, amely sürgetni fogja „a tartós, igazságos és átfogó béke mielőbbi megteremtését” az ENSZ alapokmányával összhangban. A dokumentum ismét felszólítja Moszkvát, hogy vonja ki csapatait Ukrajnából, és szüntesse be a hadműveleteit. A határozatról csütörtökön szavaznak, miután a közgyűlés 193 tagországának képviselői beszédet mondanak az ukrajnai háború kitörésének február 24-i évfordulója alkalmából. (február 16.)

Az összeállítás az AGERPRES Európáról szóló híreiből készült. A kiadvány tartalmáért az AGERPRES felel. Hétfőnként és csütörtökönként jelenik meg.