Az ukrajnai háború, az infláció és az emberek korlátozások feloldása utáni utazási kedve határozta meg idén a turizmust

Az ukrajnai háború, az infláció és az emberek korlátozások feloldása utáni utazási kedve határozta meg idén a turizmust

Az ukrajnai háború, a közüzemi szolgáltatások, az élelmiszerek és az üzemanyag árának emelkedése negatívan hatott az olyan turisztikai desztinációkra, mint a Duna-delta és az ország északi része, de a korlátozások feloldása és az emberek utazási kedve miatt megközelítette a 2019-es szintet 2022-ben az idegenforgalom Romániában.

A Schengen-tematika továbbra is élénken foglalkoztatja a romániai közvéleményt

A Schengen-tematika továbbra is élénken foglalkoztatja a romániai közvéleményt

Lucian Bode belügyminiszter a Gerhard Karner osztrák hivatali kollégájához címzett nyílt levelében “mélységes felháborodásának” adott hangot amiatt, hogy az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsának ülésén Románia schengeni övezethez való csatlakozása ellen szavazott, miután korábban Bécsben arról biztosította őt, hogy “Románia barátja”. Bode szerint Gerhard Karner „méltatlan politikai játékot űzött.”